Zöldelő Kolozsvár

Lesz még tavasz, lesz még nyár

Betűtípus, mint érdekesség

Galeria Unic-art

Mihai Viteazu vs. Széchenyi

Katz és Bernat déligyümölcs nagykereskedése a Mihai Viteazu (Vitéz Mihály) téren (néhai Széchenyi)
(forrás: budun-archivum.tumblr.com)

Nagyobb térképre váltás

wiki:

Mihai Viteazu
(forrás: wiki)
festő: Mişu Popp

Vitéz Mihály, eredetileg románul Mihai Viteazul (1558. – Aranyosgyéres, 1601. augusztus 9.), Mehedinţi bánja, fejedelmi asztalnok és Craiova bánja, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelme.
Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint 1558-ban született, egyesek szerint Pătraşcu cel Bun fejedelem házasságon kívüli gyermeke volt, mások szerint Pârvu Buzescué. A Buzeşti testvérek apja; édesanyja Teodora Cantacuzino, a Cantacuzino dinasztia sarja, Iane Cantacuzino testvére. Feltételezett apja és anyja egy kocsmáros nő görög származásúak voltak.
A Porta 1593-ban nevezte ki Havasalföld fejedelmévé. Azonnal megkezdte a tájékozódást nyugat felé és csatlakozott a törökellenes keresztény koalícióhoz (Szent Liga; további tagok pl:a pápai állam, Toscana, Erdély…). 1595-ben Sinan nagyvezír büntető hadjáratot indított ellene és elfoglalta Bukarest városát, de Gyurgyevó mellett az erdélyi csapatok Bocskai István vezetésével seregét tönkreverték. Mihály folytatta a harcot, de Báthory Zsigmond lemondása után szorult helyzetbe került. Délről a török, északról a lengyel párti moldvai vajda és Báthory András erdélyi fejedelem szorongatták. A Habsburgokat támogató Mihály számára az egyetlen kiút Erdély megtámadása volt. Miután követeket küldött Moszkvába, hogy szükség esetén a cárnál kapjon menedéket, 1599 őszén megindította hadait. Hamis kiváltságlevelet adott ki, mellyel a székelyeket és Brassó polgárait maga mellé állította. A Nagyszeben melletti Sellenberk határában, háromnapos csatában megütközött Andrással, de az ütközet kimenetele bizonytalan volt. Báthory azonban vereségként értékelte a csatát és Moldva felé futott, de a határ közelében a ráuszított székelyek megölték.
Mihály elfoglalta Erdélyt, de katonáit nem tudta fékentartani. Mindennaposak lettek a rablások, erőszakoskodások. A következő évben Moldvát is megszerezte kiűzve onnan a lengyeleket, de a kozák hadaktól vereséget szenvedett és Lengyelország elleni hadjáratának tervét fel kellett adnia. Ezután azonban az anarchiát megelégelő rendek Giorgio Basta kassai főkapitányt hívták be ellene. A Maros menti Miriszló mellett Mihály vereséget szenvedett, majd egy hónap múlva Báthory Zsigmond Moldvát, a lengyelek pedig Havasalföldet vették el tőle. Prágába menekült és itt ismét megnyerte Rudolf kegyét. A császár visszaküldte Erdélybe, ahol Basta oldalán harcolt Báthory Zsigmond ellen. Győzelmük után azonban a generális fölöslegessé vált szövetségesét vallon zsoldosaival megölette.

ajánlott: román-magyar utcanévváltó + Mihai Viteazu alvezérének szomorú sorsa (már akinek) és szobra

Győzelem a Magyar utca után

Kún Mátyás Fia.

önborotválók jobbak

Késműárú és látszerészet. 

CLUJ-KOLOZSVÁR,. 

Calea Victoriei 2

azaz néhai Magyar utca (szimpla ténymegállapítás), néhai Kossuth Lajos utca (hálás magyar nép emlékezete), néhai Calea Victoriei (Győzelem sugárút, örök hála a győzteseknek), néhai Ferdinand Foch marsall (a hálás román nép), Lenin utca (hálás szocialista nép), Bulevardul 21. Decembrie 1989 (1989. december 21. sugárút, a rom. forr. emlékére)

A 19. század utolsó negyedében már Bel- és Kül-Magyar utcaként szerepel az iratokban, 1899-ben pedig a belső részt, a Főtértől a Trencsini térig átkeresztelték Kossuth Lajos utcára. A tértől keletre eső részt egyszerűen Magyar utcának nevezték, bár a tervek szerint Apafi fejedelemről nevezték volna el. A Trencsini teret előbb EMKE, majd Bocskai térnek nevezték át.

Az első világháború után a két utcát ismét egyesítették és immár harmadszor számozták újra (a tized szerinti számozás után 1869-ben és 1900-ban változott a számozás). Az utca nevét a román hatóságok Calea Victoriei-ra (Győzelem sugárút) változtatták annak emlékére‚ hogy 1918. december 24-én délelőtt itt vonultak be a román királyi csapatok Kolozsvárra.

1930-tól az utca névadója Ferdinand Foch francia marsall lett, a a győztes antant csapatok parancsnoka.
1941-ben, amikor Kolozsvár ismét Magyarországhoz került, az utcanevek ismét megváltoztak. Az utca belső része visszakapta újabb huszonhárom évig a Kossuth Lajos nevet, míg a külső részt négy évig Magyar utcának nevezték, utána pedig a Vörös Hadseregről (Armata Roşie) nevezték el.
1964-ben az egész sugárutat Lenin neve alatt egyesítették.

Az 1990-es évek elején az utcát a romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (Bulevardul 21. Decembrie 1989).

Magyar utca nagyobb térképen való megjelenítése

wiki:

A Magyar utca Kolozsvár egyik legjelentősebb, a középkori város egyik legrégebbi utcája. A Főtér északkeleti sarkából indul kelet felé, keresztezi a Bocskai teret (ma Avram Iancu nevét viseli) és nyílegyenesen továbbhalad a keleti lakótelepek irányába.

Első írásos említése 1372-ből származik Platea Magier néven. A 15. század elején megépült várfalak az utcát két részre szakították, egy belső és egy külső részre. Ahol a várfalak az utcát keresztezték, állt a Magyar utcai kapu. 1899-ben választották szét a két részt, a Bel-Magyar utca ekkor vette fel Kossuth Lajos nevét, a külső rész pedig megmaradt Kül-Magyar utcának. Az utcák neve és számozása ezt követően többször is változott, legutóbb az 1990-es évek elején, amikor a két utcát ismét eggyé alakították, és az 1989-es romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (román nyelven Bulevardul 21. Decembrie 1989).

Az utca belső részének nevezetessége, hogy itt alakult ki a város unitárius központja a 18–19. században. Itt épültek fel a kollégiumok, a templom, valamint az egyéb egyházi épületek. Szintén a Bel-Magyar utcában székel a lutheránus egyház is: itt található úgy a templom, mint a püspökség. A Kül-Magyar utca egy hóstátiak által lakott utca volt, itt épült fel templomuk is, a református kétágú templom. Az utca már a 15. századra elérte a Szentpéter nevű kicsiny falut, amelynek létezésére ma mindössze az utca közepén, egy szigeten álló római katolikus templom emlékeztet. A Kül-Magyar utca keleti végén épült ki az 1970-es 1980-as években a Mărăști-lakótelep tömbházrengetege, teljesen megváltoztatva az addigi falusias jellegét a Kül-Magyar utcának. Az utca a város egyik legforgalmasabb útja. Egyirányú és a városon áthaladó kelet-nyugat irányú személyforgalmat bonyolítja le.

Az utca kialakulása

Az egykori Magyar utcai városkapu

A településtörténeti tanulmányok kimutatták, hogy a középkori Magyar utca egy igen régi kereskedelmi útvonalon haladt a város keleti-északkeleti széle felé, Szamosfalva irányába. Egy 1361-es oklevél tanúsága szerint az út – miként napjainkban is – Apahidánál elágazott: egyik ága Kályánon át Szászrégen, illetve Marosvásárhely felé fordult (per viam Kalyan versus villas Buza, Teke, Regun, Sarpatak, Monyorow et Forum Siculorum), a másik a Szamos mellett Bonchida, majd Beszterce felé vezetett (uersus Byztriciam […] per Banchyda). A Magyar utca, a Híd, Közép, Király és Farkas utcákkal együtt egyike volt az Óváron kívüli Kolozsvár főutcáinak.
A kolozsvári Magyar utcát először 1372-ben említették dokumentumok a latinos Platea Magier néven, illetve annak fordításaképpen pedig Platea Ungaricali[s]-nak. Elnevezése valószínűleg onnan származik, hogy a város többi utcájához képest itt lakott a legtöbb magyar nemzetiségű család. Benkő Elek szerint, mivel a Magyar utca belső szakaszát vegyesen népesítették be magyar és szász polgárok, az itteni magyaroktól aligha kaphatta nevét. Sokkal inkább az utca külső szakaszán, a szentpéteri templom körül megtelepült, jelentős lélekszámú magyarság lehetett a névadó.

Az 1453-as népességi összeírásban Platea Longa, azaz Hosszú utca néven szerepel, tehát a város leghosszabb utcája lehetett. Herepei János kolozsvári helytörténész azonban rámutatott arra, hogy az egykori Hosszú utcát (Szappany utca, ma Brassai Sámuel nevét viseli) a késői századokbeli hivatalos használat tévesztette össze a Magyar utcával (16–17. századi dokumentumok), ennek pedig az a magyarázata, hogy amíg az igazi Hosszú utca a forgalomból egészen kikapcsolódott, elvesztette jelentőségét, sőt egykori nevét is, addig a vele párhuzamos Magyar utca lett a város ezen fertályának (negyedének) főutcája. Az 1453-as összeírásban már elkülönül belső, várfalakon belüli (intra muros) és külső, várfalakon kívüli (extra muros) része az utcának. Ez annak tudható be, hogy Kolozsvár városfalait a 15. század elején építették meg. A Magyar utca belső és külső szakaszát a 16. században „kis ajtó” kötötte össze; a fölé emelendő toronyról csak 1580-ban határoztak. A városfal elkészülte után a Magyar utca külső szakasza az itt álló szentpéteri templommal, külváros lett. A Magyar utca lett Kolozsvár öt középkori fertályának főutcája és egyben névadója is. Az összeírásból az is kiderül, hogy a belső részen 25, míg a külső részen 82 család lakott.
A középkori Magyar utca épületeiről nagyon kevés adat maradt fenn. Giovanandrea Gromo, János Zsigmond fejedelem firenzei bizalmasa 1564−1565-ben Kolozsvár külvárosaiban faházakat látott. E házak – tekintettel arra, hogy a 16−17. század folyamán a cserépfedés a falakkal övezett belvárosban is ritkaságszámba ment – zsindely-, illetve zsúpfedél alatt állhattak. Ellentétben a Belső-Magyar utcával, ahol a késő középkorban már számos kőház állt.

Az 1660-as évektől kezdődően már rendszerint Külső Magyar és Belső Magyar utcaként említették az iratok. Az utcának a külső szakaszát az itt álló templom nyomán Szent Péter utcának is nevezték, amely a Magyar utcai városkapun keresztül vezetett a belső városba. A Külső Magyar utca létrejöttére két hipotézis létezik, az egyik szerint az egykori Szentpéter falu (a várostól keletre) a város felé terjeszkedett, s a két település összeépült. A másik hipotézis során Kolozsvár külvárosai (hóstát) bővültek Szentpéter irányába. Kolozsvár és Szentpéter összeolvadásáról pontos adatok nincsenek. Ez a folyamat a 15. század végére lezajlott. A Magyar utca és Szentpéter valószínűleg már a városfal építése előtt összeért. A 15. századi források már egységes magyar külvárosról tesznek említést, amelynek a határa ekkor már messze túlnyúlt Szentpéteren.

Felvinczi György 1706-ból származó feljegyzésében arról írt, hogy a Belső Magyar utcában több szász lakott mint magyar, de az 1744-es adókönyv erre rácáfolt: a 203 adózóból mindössze 15 volt németajkú. A magyar lakosság zöme kézműves mesterember volt, de álltak itt nemesi házak is (Wesselényi, Kemény, Bánffy családok). A sokkal hosszabb Külső Magyar utcában 220 adózót számoltak össze. Az adókönyv jelentése szerint a Külső Magyar utcában tehetősebb polgárok kertjei, majorai álltak, illetve néhány mesterember háza. Az adókönyv említést tett még a minoriták vendégházáról és templomáról, valamint a város vendégfogadójáról is, amelyik valószínűleg az utolsó házak egyike lehetett.

Az 1751-es adókönyv szerint a legtöbb adót az utcában Bánffy Dénes gróf fizette. A mesteremberek között volt prémszövő‚ rézműves‚ gyertyamártó‚ órás‚ lakatos‚ kovács‚ kerekes‚ takács‚ szabó és egy „olá harangöntő” is. A Külső Magyar utcában tizennégy „úri” kertet vett számba, valamint pallér‚ cserfőző‚ német mészáros‚ kötélverő mesterek műhelyeit is. Az utca lakosai között egy „olá Miháj” és egy szász is volt.

Az 1830-as évek adókimutatásai (Tabella Rectificationis) sokkal részletesebben taglalták az utca lakosait és osztályozták is őket: főrangú családok (Bánffy György gróf‚ Wesselényi Farkas báró‚ Kun Károly gróf, Bethlen Farkasné bonyhai grófnő‚ Bánffy Ferencné bárónő), papok és tanárok (mind unitáriusok), kereskedők (közöttük németek, románok és szlávos nevűek). A jegyzékbe vett 36 polgárból többnek második‚ sőt harmadik házaként iktatták a birtokolt épületet. A jegyzékekben ekkor már feltűntek az egyházi és középületek is. Az 1839-es táblázatban már a zsidókat is feltüntették: a Külső Magyar utcában tizenhét zsidó család élt, többek között a rabbi és a családja. Tehát az izraelitáknak itt volt a központja. Mivel ezek a táblázatok nem közlik a házszámokat, az egykori házak, majorok fekvését, csak kevés esetben sikerült beazonosítani.

1845-ben megjelent a Kolozsvári Naptár, amelyben a lakosok neve mellett a házszámokat is megadták (nem az összeset). Ebből tudni, hogy a legtöbb Magyar utcai lakos a csizmadiák céhéhez tartozott, majd a szabók és kerekesek következtek. A lakatos–pléhes–puskaműves–zabolacsináló és késcsináló céh első mestere a Külső Magyar utcában lakott. Főleg a lakosság mindennapi igényeit‚ ruházkodását kiszolgálók telepedtek itt le. A nagyobb felszerelést‚ területet igénylő műhelyekből néhány a Külső Magyar utcában működött.

Az 1854-es naptár az „iparűzők” számának csökkenését mutatta ki, de arányuk a Magyar utcában alig változott. Ebben a nyilvántartásban öt gyár is megjelent. A Császári és Királyi Dohány- és Szivargyár csak később költözött a Külső Magyar utcába‚ Csiki és Sigmond Szeszgyára viszont már a „Külső Magyar utca végén” megjelöléssel szerepel.

Az utcakép alakulása a 19. században

Kolozsvár térképe 1897-ből

A 19. század elején a Belső Magyar utca épületei többnyire földszintes, kapubejáratos családi házak voltak. Az utca elején a lutheránusok központja alakult ki, s itt épült fel templomuk is. A Belső Magyar utca középtájékán épült fel az unitárius templom a 18. század végén, majd 1806-ra elkészült az unitárius kollégium impozáns iskolája, amelyik kiemelkedett a környék egyszintes fa- és kőházai közül. A Belső Magyar utca a Magyar utcai városkapu előtt összeszűkült. Közepén egy vizesárok futott végig‚ ebbe minden háztól egy-egy kisebb árok szaladt. Ezek a szennyvizet és az esővizet vezették le. A városkapu szomszédságában kocsmák és pecsenyesütők működtek. A házfalak mentén keskeny járda volt‚ egyik-másik házon utóbb lámpás biztosította az éjjeli világítást. Vásár idején a piac a Főtérről az unitárius templomig kiterjedt.

A Magyar utcai városkapun kívül, a várfalnak építve fricsi Fekete Ferenc táblabíró‚ mecénás, színigazgató emeletes háza állt. A kapu előtt egy poros-sáros tér volt (Trencsini tér), amelyet vásárok idején piactérként használták. A Magyar utca bal oldalán házsor húzódott a református templomig, azontúl pedig egy sáros falus jellegű utca indult a Szentpéteri templomig. A templom szomszédságában a Szent Erzsébet aggház állt, illetve a minorita rend fogadója. A templomtól a város végéig már csak a kertek közti házak‚ kerítések szegélyezték az utat. Az utolsó házak egyikében a város rossz hírű fogadója működött.

A Magyar utca képét a 19. század első felében három nagyszabású egyházi építkezés alakította át. A legjelentősebb az unitárius kollégium megépítése volt a templomuk mellett. A tanárok, a papok, sőt a püspök is a kollégium meg a templom környéki házakban laktak. A házak egy részét az addigi tulajdonosoktól megvették és átépítették. Ezáltal kialakult a város unitárius központja. A Külső Magyar utcában, a Trencsini tér sarkán 1851-re készült el a hóstátiak közbenjárásának köszönhetően a reformátusok temploma, az úgynevezett kétágú templom. Ez volt a város első jelentős várfalon kívüli temploma. Noha a templom szomszédságában felépült a papilak, és egy-két kollégiumi tanár is itt lakott, a reformátusok szellemi központja továbbra is a Farkas utcai templom és környéke maradt. 1846-ra elkészült a szentpéteri kis katolikus templom‚ amelynek neogótikus tornya hatásosan uralta a hóstáti házak vidékét. Mivel itt állt az aggház is, ennek köszönhetően itt alakult ki Kolozsvár első külvárosi központja. Gazdasági szempontból jelentős‚ hogy az 1850-es évektől a szentpéteri templom előtti térség északi oldalán alakult ki a város első ipartelepe. 1853-ban indult a Sigmond Elek-féle szeszgyár és 1858–1860-ban ide költözött a Dohánygyár.

Az utcában 1704-ben pusztított utoljára nagyobb tűzvész, emiatt nem volt szükséges új épületek felhúzása, így az utca hosszú ideig megőrizte falusias jellegét. A Magyar utcai kaput 1872-ben bontották le és ekkor az utca kinézete is jelentősen megváltozott, hiszen a kapu elbontásával, a Belső és Külső részek „összenövésével” az utca egy végtelenbe nyúló sugárút képét nyújtotta. Jelentősebb átépítések a 19. század végén zajlottak le: a Bel-Magyar utca épületeire ekkor egy-két emelet rákerült.

A 19. század utolsó negyedében már Bel- és Kül-Magyar utcaként szerepel az iratokban, 1899-ben pedig a belső részt, a Főtértől a Trencsini térig átkeresztelték Kossuth Lajos utcára. A tértől keletre eső részt egyszerűen Magyar utcának nevezték, bár a tervek szerint Apafi fejedelemről nevezték volna el. A Trencsini teret előbb EMKE, majd Bocskai térnek nevezték át.

Az utca fejlődéstörténetével kapcsolatos érdekesség‚ hogy az 1870-ben Kolozsvárt elérő vasútvonal építésekor felmerült az a lehetőség‚ hogy az állomást a Magyar utca végén létesítsék. Ennek nyomán megindultak a telekspekulációk is ezen a vidéken‚ s ha az állomás ide épül‚ pár évtized alatt az egész utcát bérpaloták szegélyezték volna, s a csendes, vidékies utcakép biztosan eltűnt volna. Ez történt ugyanis az egykori Nagy utcával, amelyet szintén hóstáti házikók szegélyeztek, s az állomás megépülésével az utca végében, a 20. század elejére Ferenc József út néven Kolozsvár leggyorsabban kiépült főutcája lett. Ezzel összefüggésben a piac sem a Bocskai téren hanem az állomás felé vezető főútvonalhoz közelebb eső Széchenyi téren alakult ki‚ pedig a kettő az 1870-es évekig „vetélkedett” a Főtérről kiszoruló „nagypiac” befogadásáért.

Az 1800-as évek közepétől a lakosság összetételének alakulása szintén tükrözi a Magyar utca háttérbe szorulását. Különösen a Belső Magyar, majd Kossuth Lajos nevét viselő szakaszra vonatkozik ez. A század első felében alig néhány főúri család vásárolt magának telket‚ épített ide palotát, de ezeket sorra eladták. Az arisztokrácia a Főteret‚ a Bel-Monostor és Bel-Közép utcát kedvelte és a Farkas utcát. Az 1870-es évektől kezdve a „szellemi arisztokrácia”, az egyetemi tanárok szintén a Főteret kedvelték illetve a Bel-Torda és Belső Szén utcákat, de néhányuk bérelt lakást a Magyar utcában is. A kereskedők sem kedvelték a Magyar utcát, üzleteik a Főtéren‚ a Monostor és Híd utcákban nyíltak meg‚ s jóformán csak a Sora-áruház pezsdítette meg az üzleti életet.

A Magyar utca képe a 19. század végén, 20. század elején változott meg ismét. Ekkor épült fel a Bocskai tér sarkán két impozáns eklektikus épület, az EMKE-székház és a református teológia. A Kossuth Lajos utca képét megváltoztatta az 1901-ben befejezett Unitárius Kollégium épülete valamint a szomszédos Haller-ház. 1902-ben kiépítették a párkányköves, aszfaltos járdákat, az utca pedig gránitkő burkolatot kapott. Ekkor szedték fel az utcán végighaladó városi vasút (az ájváj) síneit is. 1900-ban a városi tanács határozata alapján a Kül-Magyar utca környékét Alsóvárosnak nevezték el. Felsővárosnak a Kül-Szén utca környékét nevezték el. 1907-ben felépült az első bérház az utcában, az Eperjesi-ház. A Dohánygyár ekkor nyerte el jellegzetes sárga téglával kirakott külsőjét.

A 20. század elején a Kossuth Lajos utca házainak nagy részét eklektikus stílusban átépítették. Az Unitárius Kollégiummal szemben megépült kétemeletes Ács-ház valamint a Kereskedelmi és Iparkamara palotája a szecesszió jegyeit viseli magán. Az utca Főtér felőli végében az 1930-as évekig vásárokkor sátrakat ütöttek fel: hétfőn a kefekötők, csütörtökön az edényesek árultak itt‚ november első napjaiban pedig a hóstátiak is ide vonultak ki termékeikkel.

Az első világháború után a két utcát ismét egyesítették és immár harmadszor számozták újra (a tized szerinti számozás után 1869-ben és 1900-ban változott a számozás). Az utca nevét a román hatóságok Calea Victoriei-ra (Győzelem sugárút) változtatták annak emlékére‚ hogy 1918. december 24-én délelőtt itt vonultak be a román királyi csapatok Kolozsvárra. A Bocskai teret Alexandru Ioan Cuzáról nevezték el. 1930-tól az utca névadója Ferdinand Foch francia marsall lett, a a győztes antant csapatok parancsnoka. A két világháború között keveset változott az utcakép: az 1930-as években felépült a modern Sora-tömbház, amelyik jelentősen rontotta az utca elejének összhangját. A Magyar utca külső részében 1930–1936 között felépült a Principesa Ileana Líceum (ma Mihai Eminescu nevét viseli) hosszú egyemeletes tömbje.
1941-ben, amikor Kolozsvár ismét Magyarországhoz került, az utcanevek ismét megváltoztak. Az utca belső része visszakapta újabb huszonhárom évig a Kossuth Lajos nevet, míg a külső részt négy évig Magyar utcának nevezték, utána pedig a Vörös Hadseregről (Armata Roşie) nevezték el. A második világháború alatt alig történt építkezés. Az 1950-es évek végén zajlottak le nagyobb építkezések: a katonaság épített néhány tömbházat a Dohánygyár környékére. 1964-ben az egész sugárutat Lenin neve alatt egyesítették. 1979 végéig az út szentpéteri templomon túli része megőrizte külvárosias jellegét kis két-három ablakos hóstáti magánházaival. Sok házat újjáépítettek‚ modernizáltak. Az utca bontásához 1980-ban kezdtek‚ az egykori Kossuth Lajos utca házai között pedig 1984 nyarán tűntek fel a munkagépek.

A Magyar utca az 1800-as évek második felének városképét őrző kis lakóházaktól szegélyezett utcája maradt az 1980-as évekig. Bár fő közlekedési út jellegét is megőrizte mindvégig: 1959 novemberében itt indult meg az első trolibuszvonal is az állomástól az Aurel Vlaicu úti autójavító üzemig. Ezután nem sokkal megszüntették az 1940-es években kialakított, az út közepén az unitárius templomtól a Bethlen utcáig nyúló‚ az úttestből kiemelkedő virágágyást, kiszélesítve az úttestet az 1960-as évek végére ugrásszerűen megnövekvő forgalom számára. A tértől keletre még megvannak ezek az úttestet kitöltő virágágyások. Az építkezések befejeztével ez az utca vált Kolozsvár egyik fő közlekedési ütőerévé. Az 1970-es és 1980-as években a Kül-Magyar utca keleti végében épült a ki a Mărăşti-lakótelep, négy- és tízemeletes tömbházaival, az egykori hóstáti gazdaságok helyén. Az 1990-es évek elején az utcát a romániai forradalom emlékére 1989. december 21. sugárútnak nevezték át (Bulevardul 21. Decembrie 1989).



ajánlott: román-magyar utcanévváltó

Baba Novac és Bethlen

Viata nyomdavállalat, Kolozsvár

Kolozsvári színészalbum, 1923

(forrás: budun-archivum.tumblr.com)

Kapcsolódó: Baba Novac szobra a Szabók Bástyája előtt, Funár emléktáblájával súlyosbítva)

(a Bethlen utca a Hunyadi térrel párhuzamos utca)

Avram Iancu szobra Kolozsváron

Román pénisz a magyarok seggében. A Hunyadi téren áll (a tér neve többször változott az idők folyamán Hunyadi, Bocskai, Cuza Voda, Hitler, Malinovszkij, Győzelem).

Szabadságharcos, nemzeti hős és kegyetlen mészáros, egy értelmiségi Ante Gotovina. Magyar szerető (Johanna Farkas, másik nevén Háni, Abrudbányáról), aki vadromantikusan megmenti a román szabadságharcost a magyar üldözőktől.

Avram Iancu szobra az Avram Iancu téren áll, az ortodox katedrális előtt. Ilie Berindei alkotását 1993. december 1-jén avatták fel. A szobor művészi értékét erősen vitatják. 2007 júliusában a Clujeanul című hetilap és a MindBomb akciócsoport a szobor eltávolítását kezdeményezte. (wiki)

Avram Iancu szobra
a Funar-korszak kiemelkedő teljesítménye

lángoló hazafiság, kék zászlórúd, ortodox templom, Avram Iancu

svájci szobrász

Avram Iancu (Felsővidra (románul Vidra de Sus, ma Avram Iancu), 1824. – Körösbánya, 1870. szeptember 10.) erdélyi román jogász volt, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője. Nevét Romániában két település is viseli: szülőfaluja Fehér megyében, illetve Keményfok Bihar megyében.

Felszabadított jobbágy családban született, így humán tárgyakat tanulhatott, majd jogi iskolát végzett Kolozsvárott. Marosvásárhelyen lett hivatalnok, ott hallott az 1848. márciusi bécsi és pesti eseményekről. Miközben üdvözölte a változásokat, felháborította, hogy a magyar forradalmárok (hiszen sokuk földbirtokos volt) elutasították a vitát a jobbágyság azonnali eltörlésének lehetőségéről.

Visszatért az Érchegységbe, Topánfalván (Câmpeni) elkezdte összegyűjteni a parasztokat, és eleinte még békés tiltakozó akciót szervezett, ami aggodalommal töltötte el a magyar hatóságokat. Iancu és társa, Ioan Buteanu gyorsan a környék román mozgalmának vezető alakjaivá váltak, különösen miután részt vettek az áprilisban kezdődő balázsfalvi román népgyűlésen. Ott mindketten a mozgalom radikális főszárnyát választották. Alexandru Papiu Ilariannal az élen ez a csoport szembehelyezkedett a magyar forradalmárok azon fő követelésével, hogy egyesüljön Erdély és Magyarország. Ez az álláspont összeütközéshez vezetett a Ioan Lemeni görög-katolikus püspök vezette kisebbségi szárnnyal, akik nem támogatták a magyar országgyűlési választások bojkottját.

Avram Iancu

Miközben a szóban forgó unió létrejött 1848. május 30-án, a román aktivisták többsége az erdélyi szászokkal megegyező indokból elkezdett Bécs és Ferdinánd császár felé figyelni. Július 11-én vált forróvá a helyzet, amikor Magyarország kinyilvánította függetlenségét. Ausztria nyitni kezdett a román követelések irányába, miközben véres összecsapások alakultak ki a magyar nemesség és román jobbágyaik között. Az utolsó balázsfalvi gyűlésen megjelent Anton von Puchner báró, császári kormányzó is, és beleegyezett a román és szász nemzetőrség felfegyverzésébe. Bécs és Pest-Buda között mindenfajta párbeszéd megszakadt, miután gróf Lamberg Ferenc (1791–1848) tábornokot, a császár teljhatalmú meghatalmazottját a pesti tömeg elfogta és meglincselte. Az új császár, Ferenc József és az osztrák kormány számos szabadságot és jogot ígért a románoknak, Kossuth Lajos kormánya hiába törölte el ekkorra a jobbágyságot, már nem vetekedhetett a császár ajánlatával.

Iancu nevét cujka
is viseli

Az osztrákok nyíltan elutasították azt az októberi román követelést, hogy a belső határok az etnikai jellemzők alapján legyenek kialakítva (e követelés célja Erdély, Bukovina és Bánát románok lakta részeiből önálló provincia kialakítása lett volna), mivel nem óhajtották a magyar nacionalizmus fenyegetését a román szeparatizmus fenyegetésével felváltani. De ugyanezen okból nem siettek kinyilvánítani nemtetszésüket az erdélyi román közigazgatási szervezet gyors kialakítása kapcsán, így megelőzték a magyarokat abban, hogy akár csak névleg is össze tudják vonni Erdély területét.

Az Érchegység területén tehát Avram Iancu és Buteanu vezetésével a románok megszervezték az Auraria Gemina prefektúrát, amely a legfontosabbá vált, és átvette a szomszédos prefektúrák szerepét is, mivel azok valójában soha nem lettek rendesen megszervezve. A román közigazgatás szervezési törekvések még októberben holtpontra jutottak, mivel Bem József vezetésével a magyar csapatok átfogó erdélyi hadműveletekbe kezdtek. Az osztrák hadsereg (a dévai és a gyulafehérvári helyőrségeket kivéve) és az osztrák–román közigazgatás a cári orosz haderő óvatos támogatásától segítve visszavonult a cári birodalom által megszállt Havasalföldre.

Avram Iancué maradt a magyar forradalom ellen harcoló egyetlen román felkelő erő Erdélyben: visszavonult a hegyekbe, és gerilla háborúba kezdett Bem csapatai ellen, komoly károkat okozott, és elzárta a Gyulafehérvárra vezető utat. Azonban saját csapatainak is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie: kevés volt a puskájuk és még kevesebb a puskapor. Az összecsapások a következő hónapokban folytatódtak, a magyarok erőfeszítései a hegyek közötti ellenállás felszámolására sikertelenek maradtak. 1849 áprilisában kapcsolatba lépett Avram Iancuval Ioan Dragoş (a magyar országgyűlés román képviselője) magyar küldött, azzal a céllal, hogy a román vezetők találkozzanak vele Abrudbányán, és hallgassák meg a magyar követeléseket. Ezt felhasználva úgy tűnt, hogy Hatvani Imre magyar parancsnok előnyhöz jut azzal, hogy a feltételes fegyverszünet alatt orvul megtámadja a románokat Abrudbányán. Nem sikerült neki a meglepetés előnyét kihasználnia, mert Iancu és emberei visszavonultak, majd bekerítették a magyar csapatokat. Eközben az abrudbányai tömeg meglincselte Dragoşt, mert azt hitték, hogy ő is részese volt Hatvany cselének. Hatvany tovább mérgesítette a viszonyt a románokkal azzal, hogy Buteanut elfogta és kivégeztette. Miközben pozíciója egyre gyengült, folyamatosan támadták Iancu csapatai, végül május 22-én döntő vereséget szenvedett. Hatvanyt és csapatainak nagy részét a románok lemészárolták, Iancu megszerezte ágyúit, ezzel taktikai előnyhöz jutott a következő hónapokra. Kossuthot nagyon dühítette Hatvany tette, különösen azért, mert valószínűtlenné tette a jövőbeni tárgyalásokat.

Avram Jankó Líceum
Kolozsváron

A konfliktus azonban enyhült a románok és a magyarok között. Iancu csapatai a helyi erőforrások és ellátmány megszerzésére összpontosítottak, azt választva, hogy csak kisebb csetepatékban okoznak károkat az ellenségnek. Az orosz beavatkozás júniusban meggyorsította az eseményeket, különösen miután a magyar forradalmi csapatokban harcoló lengyelek az orosz cári csapatokkal szembeni teljes körű összefogást szerettek volna elérni. Olyan személyek, mint Henryk Dembiński közvetítettek Kossuth és az emigráns román forradalmárok között. Az utóbbiak, akik érthetően közel álltak Avram Iancuhoz (különösen Nicolae Bălcescu, Gheorghe Magheru, Alexandru G. Golescu, and Ion Ghica), szintén vereséget szerettek volna mérni az orosz csapatokra, akik 1848 szeptemberében szétzúzták a mozgalmukat.


Bălcescu és Kossuth 1849 májusában Debrecenben találkoztak. Megállapodásuk legkevésbé sem tekinthető rendes szerződésnek: Kossuth azzal kecsegtette a havasalföldieket, hogy kiengedi Iancu erőit Erdélyből annak érdekében, hogy Bălcescut tudják segíteni Bukarestben. Miközben egyetértettek a békéhez vezető közvetítés szükségességében, Bălcescu soha nem mutatta meg megállapodásuk rendelkezéseit az Érchegységben harcoló románoknak. A Liviu Maior által kommentált személyes feljegyzéseiből kitűnik, hogy Kossuthot a valóságtól meglehetősen távol álló feltevései miatt demagógnak tartotta.

Az egyedüli engedmény, amit Iancu kérés nélkül is megtett, az volt, hogy a Magyarország és Oroszország közötti harcokban semleges maradt csapataival. Így biztosította pozícióját, miközben a magyar csapatok július folyamán vereségeket szenvedtek el, a legsúlyosabbat Erdélyben Segesvárnál, majd kapitulálni kényszerültek 1849. augusztus 13-án Világosnál.

Avram Iancu és
Kossuth szakálla

Avram Iancu beleegyezett csapatai lefegyverzésébe, amint az osztrákok átvették a hatalmat és egy részletes jelentést írt Erdély új osztrák kormányzójának, Ludwig Wohlgemuth tábornoknak. Annak érdekében, hogy elkerülje a román szeparatizmus gyanúját, a jelentés nem említi a havasalföldiekkel fenntartott kapcsolatot. Az osztrákok engedélyezték a jobbágyság eltörlését, de a képviselet minden intézményét megtiltották Erdélyben. Miközben a magyar nacionalizmus lassan mégiscsak elvezetett az 1867-es Kiegyezéshez, a román azonban csak nőtt-nőtt, és egyre több feszültséghez vezetett. A Iancu vezetésével kirobbant forradalmi lelkesedésből csak az osztrák császárság profitált, megmutatva, hogy egy fegyver milyen eltérő célokra használható fel (az osztrákok különös módon féltek a románok keleti ortodox hitétől, amely a pánszlávizmussal összefogva kitöltötte volna a Szerbia és az Orosz Birodalom közötti rést).

Iancu sajnos nem volt képes megfelelően észrevenni a változásokat. Kezdeti letartóztatását 1849 decemberében ugyan hamarosan megszüntették a helyi tiltakozások miatt, de írásait haláláig cenzúrázták, könyvtárát elkobozták, őt magát pedig felügyelet alatt tartották. 1852-ben második alkalommal is letartóztatták, mert azt gyanították, hogy jelenléte hozta lángba a helyi indulatokat. Szabadulása után azonnal Bécsbe ment és megkísérelt közvetlenül a császárhoz fordulni. Ezt a rendőrség megakadályozta, e nyilvános megaláztatása idegösszeroppanást váltott ki nála, melyből soha nem tudott igazán felépülni. Alkoholista csavargóvá züllött, és gyalogosan az Érchegységben kóborolt utolsó éveiben.

Avram Iancu népiesen,
Kossuth szakálla nélkül

Iancu és az erdélyi mészárlások

A 2. balázsfalvi gyűlés után megindult a román csapatok felfegyverezése, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kisebb, megfélemlítő hadjáratokba kezdett Erdélyben a magyarok ellen. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le a felkelő románok. 1849. január 8-án Ioan Axente-Sever, aki Avram Iancu prefektusa volt, bevonult a védtelen Nagyenyedre és a kb. 8000-9000 főnyi felkelő csapata feldúlta a várost és mintegy 900 embert válogatott kegyetlenségek közepette lemészárolt. Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek. A román felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe Bem József győzelmeinek eredményeképpen, a mészárlások abbamaradtak, kisebb hadjáratokat azonban továbbra is vezettek, egy ilyen román–magyar összecsapásban esett el a márciusi ifjak egyike is, Vasvári Pál.

1848 októberében, novemberében a magyar települések elpusztítása hasonló forgatókönyv alapján zajlott le: a felkelők előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel fegyverletételre bírták a lakosokat, majd legyilkolták őket. A magyarok a városokban semmilyen fegyveres erővel nem rendelkeztek, legyilkolásukat nem magyarázhatták biztonsági szempontok. Népirtásról kell beszélnünk ezekben az esetekben. Avram Iancut a magyar forradalom leverése után nem vonták felelősségre a mészárlások vezetése, szervezése miatt. (wiki)

Avram Iancu
 1824-1872

zászlók

Hungarians are seen as proud, but naive. The stereotypical Hungarian is called Ianoş and usually is accompanied by a Romanian named Ion.

The Cluj local administration discusses the electing of a statue of Avram Iancu. A councillor says "The statue should have a hand pointing to Hungary, so the Hungarians would know we're watching them".

Another one proposes that "in one hand, Iancu should hold a noose, so they would know what to expect should they try to steal Transylvania". Another councillor proposes that "there should be a Hungarian in the noose".

Then, Gheorghe Funar (the well known nationalist Mayor of Cluj) says "I say we replace the Hungarian every day!".

Al Bandi Kolozsváron

Kolozsváron is próbálkozott valaki a jól bejáratott névvel, nem csak Budapesten lopnak sorozathősöket :)
Al Bandi Al Bundy helyett, senki sem perel, viszont a kiskereskedelmen még Al Bundy sem tud segíteni.

Parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A virágok beporzását a szél végzi, a virágpor akár 100 km távolságra is el tud jutni. A virágpor szóródásának legnagyobb tömege július végén és augusztus hónapban történik meg, ezután kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig tart. A virágpor tömegesen termelődik, a szél útján terjed. A termés érése október közepe táján kezdődik. Egy közepes növény több ezer, vagy akár több tízezer magot érlel, de 60 ezer magot is termelhet egyetlen tövön. A mag rendkívül ellenálló, akár harminc évig is csíraképes marad. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából származó gyomnövény, Európában nem őshonos. Az Ambrosia artemisiifolia 1878-ban tűnt fel először Svájcban. Az I. világháború környékén kezdett elterjedni Európában. Magyarország területén az 1920-as években Somogy déli részén tűnt fel először. Később az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt a déli megyékben, majd az ország északi része felé terjedt. Terjedése kezdetben lassú volt, a növénynek alkalmazkodnia kellett az európai éghajlathoz. Amikor az éghajlathoz hozzászokott a növény, robbanásszerűen terjedésnek indult. A parlagfű a hetvenes évekig nem okozott jelentős mértékben allergiát. Az az óta eltelt évtizedekben a koncentrációja nagymértékben megnövekedett. Európában jelentős mértékben elszaporodott, és komoly népegészségügyi problémát okoz. Magyarországon a létező 350 gyomnövény között a legelterjedtebb gyomnövénnyé vált. Utak, lakótelepek, nagyberuházások építésekor a talajrendezési munkák során a termőtalaj eltűnik, a felszínre kerülő nyers talajon évekig a parlagfű egyeduralkodó. Uralkodása idején hatalmas mennyiségű magot termel. Ez a milliós magmennyiség a következő 30-40 évre megteremti a faj fenntartásának a lehetőségét. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A parlagfű pollen két fő allergénje az Amb a I és Amb a II. Több kis és közepes méretű fehérje allergént (Amb a III, IV, V, VI, VII és cystatin) tartalmaz. A légutakba kerülve a nyálkahártyát ingerli, szemgyulladást okoz. A parlagfű pollenre allergiás népesség évről évre nő, a kilencvenes évek végére azonban már megközelítette a 30%-ot. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A terjedés hatékony megakadályozásához fontos a parlagfű felismerése. A parlagfüvet gyakorta összetévesztik a fekete vagy fehér ürömmel. A parlagfű jelenleg a küzdelmek ellenére, szinte akadálytalanul terjed. A talajban évtizedekig csíraképes mag, nagy számban képes várakozni a csírázásra, ami nagyon megnehezíti a hatásos védekezést. Ez az oka annak, hogy ahol az irtás befejeződik, a parlagfű hamarosan ismét elfoglalja a megtisztított területet. A parlagfű okozta problémák ellen a szervezett fellépés szükséges. Magyarországon elsősorban parlagfű irtó kampányokkal és széles körű társadalmi felvilágosítással próbálnak a parlagfű ellen küzdeni.Egyetlen olyan allergiát okozó növény Magyarországon, melynek irtásának elmulasztását komoly pénzbüntetéssel szankcionálja a magyar állam. (wiki)

Az enyhén savanyú, homokos vályogot kedveli, de más területen is megél. Leggyakrabban utak és vasúti sínek mentén, parlagon hagyott területeken, nem megfelelően gyomirtott, és bolygatott földeken fordul elő. A meleg éghajlatot, a fényt, és a nyári csapadékot kedveli. A sűrű növényzetet, fákat nem kedveli. A tengerszinttől a 400 méteres magasságig fordul elő. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

A parlagfű a jól beállt gyepekbe nem hatol be. Fontos lenne a régi legelők, kaszálók fenntartása, a beszántásuk kerülése. Erdőkbe sem hatol be, ezért hosszú távon jó megelőzés a parlagterületek erdősítése. Ha a parlagfüves területet magára hagyják, az őshonos növények ismét elfoglalják a helyüket, és kb. 3-4 év alatt „kipusztítják”, ezért is fontos lehet a legelők, kaszálók megtartása és fejlesztése azokon a területeken, ahol már nem érdemes haszonnövényeket termeszteni. (wiki)

A parlagfű irtását folyamatosan kell végezni. A növényt a virágzása előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport, és ne érlelhessen termést.
Gyomlálás: A parlagfű irtását ne bízzuk gyerekekre, mert az erős pollenkoncentráció a levegőben kiválthatja a lappangó allergiát. Kerülni kell a növény közvetlen érintését, mert az is allergiás reakciót válthat ki. A kézi irtást kesztyűben kell végezni.
Kaszálás: A környezetet és a költségeket is leginkább kímélő eljárás. A fiatal növényeket tömeges megjelenésük után, minél előbb tanácsos kaszálni. A talajszinten a gyökérnyaki résznél kell a növény szárát elvágni. Ez a legbiztosabb módszer, mivel a növények nem tudnak újrahajtani. Ha ezzel elkéstünk, az egyszeri kaszálás már nem eredményezi a parlagfű kiirtását, mert a növény az alacsonyan elhelyezkedő oldalrügyeiből 3-4 oldalhajtást nevel, és pár hét múlva újra virágba borul. Általában három kaszálás biztosít megfelelő eredményt. Ha a háromszori kaszálás nem valósítható meg, úgy az egyszeri kaszálás a virágzást közvetlenül megelőző időszakban a leghatékonyabb.
Vegyszeres gyomirtás: A parlagfű terjedése gyomirtó szerek használata nélkül nem állítható meg. Azonban vegyszeres kezeléseket csak olyan helyen szabad alkalmazni, ahol ez embereket és főként gyermekeket semmilyen módon nem veszélyeztet. Az irtás a korai növekedési fázisban a hatleveles állapotáig hatásos.
Életlehetőségeinek csökkentése: Mivel a parlagfű zárt növénytakaró mellett nem fejlődik, kiszorítható jól fejlődő növényzet telepítésével, és fűmagvetéssel, gyep telepítésével. A dús vegetáció mellett a parlagfű ki fog szorulni. (wiki)

 parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Kolozsvár

Karolina vs. Múzeum

Minden turista álma: hatalmas kincshez jutni a gyanútlan helyiektől, bagóért bagóért vagy kevés baniért. Jöjjön egy súlyosan monarchista térre és próbálja meg.

Régiségpiac Kolozsvár óvárosában. A Karolina-téren (ma Muzeului vagyis Múzeum tér) több műemlék helyezkedik el: a Karolina-oszlop, a Ferenc-rendi templom és kolostor, illetve itt van a Régészeti és Történelmi Múzeum főépülete is. A múzeum előtt a kolozsvári román történészprofesszor, Constantin Daicoviciu szobra áll. Ceausescu elvtárs kedvenc házi történészéről (oh, szent nacionalizmus) vagy jót vagy semmit, mindenesetre még halála évében (1973) szülőfaluja felvette a nevét :)))

Ajánlott: Lovász Attila régiségboltja, az Antique Prima

eredeti? utángyártott ragyogás?

Ferenc-rendi templom és kolostor

 Karolina-oszlop

A kolozsvári Karolina-oszlop, korábbi, népszerű nevén Státua, a város legrégibb világi emlékműve, az Óvárban a Múzeum téren áll.

Az oszlopot I. Ferenc király, és negyedik felesége, Karolina Auguszta királyné látogatásának emlékére emelték. A látogatásra 1817. augusztus 18. és 27. között került sor. A látogatás célja a nép megnyugtatása volt a napóleoni háborúk okozta nehézségek közepette. A császári pár a Bánffy-palotában szállt meg.


Mindkét dombormű érdekes a viselettörténet szempontjából. Kultúrtörténeti érdekesség (ma bakinak neveznénk), hogy a kórház kapujánál olajlámpa látható, noha a városban az utcai világítás csak 1827 decemberében kezdődött, tehát a császári látogatáskor a lámpa még nem lehetett meg.(wiki)

Nagyobb térképre váltás

további képek